Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harry Potter

2011.11.21

 A Harry Potterről szóló, hétkötetesre tervezett regényfolyam első része. A könyvben megismerkedhetünk többek között a Roxfort varázslóiskolával, Harryvel, a varázslópalántával, és tanúi lehetünk csodálatosan izgalmas kalandjainak. "Harry Potter kisfiú, történetünk kezdetén 11 éves, valamint varázsló is, talán a leghatalmasabb varázsló, a kiválasztott, aki meg tud küzdeni a gonosz erőivel, erről azonban fogalma sincs. (..) Harry aztán egy napon levelet kap, pontosabban néhány tízezer levelet, a biztonság kedvéért, mivel a nagybácsi elkobzós kedve magasra hág, amelyből megtudja, hogy a következő szemesztert Roxfortban kezdheti, a világ legnevesebb bentlakásos varázslóiskolájában, amely nem kis mértékben hasonlít a brit iskolarendszer hírhedett public schooljaira, talán attól eltekintve, hogy koedukált. Harry, a kifosztott árva ekkor belép abba a világba, amelyhez szülei is tartoztak, hogy megküzdjön azzal a Ki-Ne-Mondd-A-Nevét sötét erővel, amely árvává tette. Harry kiválasztott, homlokán a jegy, de egyben közönséges nebuló is, akinek minden kiválasztottsága ellenére fel kell mutatnia valamit, esetünkben kiemelkedő sportteljesítményt és kellő csapatszellemet, hogy elnyerje az egyszerű diáktársat megillető tiszteletet, és megússza valahogy a vizsgáit. A Gonosz Erőt nem könnyű legyőzni, de egy elitiskola hierarchiájában kiküzdeni valami helyet, főként, ha az alsóbbrendű muglik között nevelkedett az ember, és mit sem tud a magasabb bűbájról, az még nehezebb. Több tucatnyi sajtótermék próbált már magyarázatot találni Harry Potter sikerére. Kezdjük talán azzal, hogy a könyv jó, szellemes, technikás, sodorja az olvasót, és ez elmondható a magyar kiadásról is, amely eltalálta a helyes középutat a máris nemzetközi kultusz tárgyát alkotó invenciók (Muggle: a tökfej normális világ, Quidditsch: a nagy nemzeti varázsló sport) túlzott magyarítása és elvtelen átvétele között." Babarczi Eszter, MagyarNarancs, 2000

A könyvnék már megjelent a 7. része is!!!

J.K. Rowling - Harry Potter és a Bölcsek Köve

KiadóANIMUS KIADÓ KFT. 

Szállítás: 1-3 munkanap
Oldalak száma: 286 
Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Formátum: A 5 210 X 148
Súly: 380 gr
ISBN: 9789639884328
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2009
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Árukód: 2158250 / 1035192

Író:

 

Bristol melletti Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én.

4 éves korában Winterbourne-be (Bristol elővárosába, néhány kilométerre régi lakhelyüktől) költöztek. Itt a szomszédban lakott két testvér (egy kisfiú és egy kislány), akiknek a vezetékneve Potter volt, ez akkor annyira tetszett az írónőnek, hogy sosem felejtette el. A saját nevét viszont nem szerette, mert mindig csúfolták (a Rowling és a Rolling összecsengése miatt).

Imádta a fantasztikus történeteket, melyeket édesapja olvasott fel neki vagy amit ő maga olvasott. Kedvencei voltak: Kenneth GrahameThe Wind in the Willows (Magyarországon a Békavári uraság c. film), C. S. LewisThe Chronicles of Narnia (film: Walt Disney Studios2005. karácsony), de legkedvesebb könyve az alábbi három volt:

Már kiskorában történeteket mesélt két évvel fiatalabb húgának. Első történetét, mely egy Nyúl nevű nyúlról szól, amelyben szerepelt egy nagy méhecske, akit Ms. Méhecskének hívtak, mindössze öt- vagy hatéves korában írta.

Kilenc évesen Rowling Tutshill-be költözött,közel Chepstow-hoz, Wales.Tizenéves korában nagynénje Jessica Mitford önéletrajzának egy régi példányát adta neki,(Hons and Rebels). Mitford lett Rowling hősnője,és később elolvasta az összes könyvét.

A szülei igazi londoniak voltak, és mindig az volt az álmuk, hogy vidéken lakhassanak. 9 éves korában Tutshillbe (Wales, kis falu Chepstow mellett) költöztek. Nagyon boldogok voltak testvérével, hogy a tágas mezőkön vagy a Wye folyó partján játszhattak. Az általános iskola azonban régi és kicsi volt, a tanár pedig szigorú.

A Wyedean középiskolába járt. A középiskolában a kedvenc tantárgya az angol volt, viszont a tornaórákat nem szerette (egyszer el is tört a karja). A kedvenc elfoglaltsága volt, hogy az ebédszünetben barátainak és osztálytársainak folytatásos történeteket mesélt.

Sean Harris, (az írónő legjobb barátja)volt a tulajdonosa annak a türkiz Ford Anglia-nak, ami inspirációként szolgált egy hasonló autóhoz, ami az egyik könyvében jelenik meg.

Tanulmányait 1983-ban a kiváló és világhírű Exeter Egyetemen (Dél-Anglia) folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Szülei meg voltak győződve, hogy csodálatos karriert fog befutni kétnyelvű titkárnőként. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, aholAfrika francia nyelvű részének emberi jogi problémáival foglalkozott. A legjobban azt szerette az irodai munkában, hogy amikor nem figyelt rá senki, történeteket gépelhetett a számítógépébe.

1990 nyarán sokat utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, aki varázsló, de nem tud róla, és varázslóiskolába fog járni. Az egész történet kristálytisztán megszületett a fejében. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King's Cross Pályaudvaron, már több karaktert és helyszínt is kitalált. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. Közben rövid történeteket és két máig kiadatlan felnőtteknek szóló novellát is írt, de ideje nagy részében a Harry Potter-történetekkel foglalkozott.

1991-ben kilépett munkahelyéről, és Portóba (Portugália) költözött, ahol angolt tanított. Szeretett tanítani, annak ellenére, hogy a diákjai „Rolling Stone"-nak szólították. Délutánonként és este tanított, így délelőtt jutott ideje az írásra, és folytathatta a varázslófiú történetét.

1992október 16-án férjhez ment Jorge Aranteshez, aki a hadseregben szolgált (később egy tévénél dolgozott), és 1993július 27-én megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között tengődött. Nem sokkal később csecsemő kislányával és bőröndjével, amely tele volt Harry Potter-feljegyzésekkel és -fejezetekkel, visszautazott Angliába, ahova 1994 karácsonyán érkezett meg. SkóciábaEdinburgh-ba költöztek, ahol húga, Di is lakott. Tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, Rowling lányával egész napját egy kávéházban töltötte, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte.

Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv cselekménye miatt nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul a megszövegezést és a cselekményszálat is túlzottan bonyolultnak találták. Végül Londonban talált egy ügynököt (Christopher Little), akinek sikerült eladnia 1996 augusztusában a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher's Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children's Books kiadónak, kb. 4000 dolláros áron.

Rowling franciatanárként dolgozott, amikor megtudta, hogy könyvét ki fogják adni. Az iskolában, ahol tanított, a Rawhide című filmsorozat egyik betétdalát (Rolling, rolling, rolling, keep those wagons rolling…) énekelték neki kórusban a diákok.

A könyv 1997 júniusában jelent meg Angliában. Az írónő sokáig azt gondolta, hogy nem fogják felfedezni. Tévedett: 1997-ben elnyerte a British Book Awards Children's Book of the Yearés a Smarties Book Prize Gold Medal for ages 9–11 díjakat.

Néhány hónappal később a Bologna Children's Book Vásáron, Arthur Levine, a Scholastic Books szerkesztő-igazgatója megvásárolta az amerikai kiadási jogokat 105 000 dollárért. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. Az USA-ban a könyv 1998 szeptemberében jelent meg Harry Potter and the Sorcerer's Stone címen.

2000-ben a Warner Brothers megvette a sorozat filmjogait.

2001december 26-án házasodott össze második férjével, dr. Neil Murray orvossal, Perthshire-ben. 2003március 23-án megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray. 2005január 23.: lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.